Tegnap egész nap rohantam, semmire nem volt időm, így blogolni sem, de mivel ma csak itthon ültem, ezért a tegnapi eseményeket mesélem el. Reggel egészen könnyen keltem 5.50-kor. Csodálkoztam is. Aztán elmentem suliba, ahol diák-hét volt, így a sport csarnokba kellett menni. Hát én úgy voltam vele felmegyek ledobom a pakkom, cipeli igazából a halál. Beraktam a táskám a szekrénybe, erre elindultam, hogy majd lemegyek. Aztán megláttam Ferit, hogy ott beszélget avval a waah, ki sem mondom mivel. Odamegyek, mondom: szia, jössz át a csarnok? Erre: minek? még beszélgetek. Jó akkor bazd meg. Közbe odajött Janika is, és így mind a hárman átmentünk. Nem volt értelme. Kb. olyan 10 óra körül elmentünk korizni. Vagyis a többiek koriztak, én meg napoztam. Kérem, én nem űzök ilyen komoly fájdalmat igénylő sportokat. :D Aztán hazajöttem, szokásos tortúra. Este 9-kor mentem a Ligetbe, a többiek már ott voltak. Leültünk, vizipipázni. Szegény Niki rosszul volt, és fájt a feje, így olyan 10 körül már indultak haza. Kocka, Feri meg én elmentünk kajálni a Speed-be. Én a szokásos cucu módon ettem, megint. Ezután Feri indult haza felé. Mi, Kockával úgy döntöttünk, hogy sétálunk még. Kb. még 3 órát beszélgettünk, és nagyon jól esett, hogy azt mondta, hogy neki elmondhatom. Nagyon köszönöm neki. Eléggé bensőségesre sikeredett a beszélgetés, és sohasem gondoltam volna, hogy pont ő lesz, akinek kiöntöm a szívemet. Tanulságos egy beszélgetés volt, annyi biztos. Egyszer még el is sírtam magam. Nem szeretk mások elött sírni, de sajnos a könnyek azok, amiknek nem lehet parancsolni.
Szerelem, Rakéták és jóéjt. :)
